Mindig, mindenhol, s ne hagyjátok magatokat ledorongolni. Az elmúlt két hétben már a második esetről hallok, amikor az anyuka jól beolvasott az orvosnak, mert az okoskodott, páváskodott pusztán azért mert orvosi diplomát kapott, a szülőt pedig megpróbálta semmibe venni.
Pedig mindenkinek könnyebb, ha az orvos/nővér beszélget a szülővel, aki elég jól ismeri azt a gyereket. Az orvos a szaktudásával segíthet gyógyítani, de el kellene ismerni, hogy a konkrét gyerek szakértője maga a szülő (jó esetben).
Ez csak a másfél hetes Heim Pálos tapasztalatok mentén jutott eszembe, ezt csak tetézte, hogy tegnapelőtt volt egy furcsa esetem az egyik nővérrel a gasztroenterológián.
Márciusban ez a nővér nagyon ügyesen kicserélte Ödön szondáját. Sok dolgot meg tudok csinálni, de erre még nem vitt rá a lélek (közel vagyok hozzá). Alapesetben a Nutricia Otthonápoló szolgálatának nővére cseréli a szondát. Csupaszív nővérünk van, minden szondás nyűgöt megold nekünk. Most csak egyszerűsíteni akartam, ha már itt ragadtunk a kórházban.
Ez a bizonyos Heim Pálos nővér elég szimpatikusnak tűnt, s márciusban olyan ügyesen, mázlisan kicserélte a szondát, hogy Ödön nem is sírt. Most is őt kértem fel a feladatra. Szépen megoldotta, úgy láttam. Azt később a szobában vettem észre, hogy nagyon mélyre tolta a szonda csövét, mielőtt a ballont feltöltötte. Biztos voltam abban, hogy a 2 cm-es jelzést láttam eddig minden alkalommal a tappancsnál, ehhez képest 4-5 cm-re volt most beállítva. 2 cm eltérés egy ilyen sajátos kisgyerek kicsi gyomrában nem mindegy. Különben is, minél kevesebb idegentest lóg a gyomrába, annál jobb. Először óvatosan próbáltam kijjebb húzni, s nem "koppanást" éreztem (mint eddig, ha állítani kellett a szondát), hanem valami rugalmas visszahúzást. Hívtam a nővért, elmondtam neki, mi a gond, ő erre azt válaszolta, minden rendben. Nem hagyott nyugton a dolog, leengedtem a ballont, igazítottam, újra feltöltöttem, s minden a szokott módon a helyére került. Ekkor lettem egész biztos abban, hogy első alkalommal valami redőbe beszorult a ballon odabent, feltöltés közben. Nem akarok rajta sokat gondolkodni, hogy ez milyen sérüléseket okozott volna hosszú távon. A nővér később kérdezte, hogy rendben van-e a szonda, én pedig elmeséltem mit tettem, még elnézést is kértem (bár nem volt rá okom, de törekedtem volna a jó viszonyra). "Azt csinál a gyerekével, amit akar." Sokféle válaszra számítottam volna, akár arra is, hogy "köszönöm, hogy figyelt, legközelebb még jobban megnézem én is", de erre biztos nem. Úgy hangzott, mintha valami rosszat tettem volna, érezhetően meg is sértődött a nővér, miközben épp valami kellemetlenségtől óvtam meg Ödönt azzal, hogy figyeltem és korrigáltam.
S figyelni kell, mindig. Egyik nap futva kezembe nyomták az antibiotikumot. 4 ml-t 3 helyett. Nem mindegy, ugye? Kiverhettem volna a huppot, nem láttam értelmét. A nővér csak annyit válaszolt, miután tisztáztuk a pontos adagolást, hogy "felszívta az üvegből, és kicsit több lett". ?!? S attól ez rendben lenne? Nem véletlen, hogy ml-re pontosan írták ki a gyógyszereket.
Nem tévedhetetlenséget várok, csak annyit kérek, hogy azt a nagy mellényt vessék már le a kórházi dolgozók.
Ez csak a másfél hetes Heim Pálos tapasztalatok mentén jutott eszembe, ezt csak tetézte, hogy tegnapelőtt volt egy furcsa esetem az egyik nővérrel a gasztroenterológián.
Márciusban ez a nővér nagyon ügyesen kicserélte Ödön szondáját. Sok dolgot meg tudok csinálni, de erre még nem vitt rá a lélek (közel vagyok hozzá). Alapesetben a Nutricia Otthonápoló szolgálatának nővére cseréli a szondát. Csupaszív nővérünk van, minden szondás nyűgöt megold nekünk. Most csak egyszerűsíteni akartam, ha már itt ragadtunk a kórházban.
Ez a bizonyos Heim Pálos nővér elég szimpatikusnak tűnt, s márciusban olyan ügyesen, mázlisan kicserélte a szondát, hogy Ödön nem is sírt. Most is őt kértem fel a feladatra. Szépen megoldotta, úgy láttam. Azt később a szobában vettem észre, hogy nagyon mélyre tolta a szonda csövét, mielőtt a ballont feltöltötte. Biztos voltam abban, hogy a 2 cm-es jelzést láttam eddig minden alkalommal a tappancsnál, ehhez képest 4-5 cm-re volt most beállítva. 2 cm eltérés egy ilyen sajátos kisgyerek kicsi gyomrában nem mindegy. Különben is, minél kevesebb idegentest lóg a gyomrába, annál jobb. Először óvatosan próbáltam kijjebb húzni, s nem "koppanást" éreztem (mint eddig, ha állítani kellett a szondát), hanem valami rugalmas visszahúzást. Hívtam a nővért, elmondtam neki, mi a gond, ő erre azt válaszolta, minden rendben. Nem hagyott nyugton a dolog, leengedtem a ballont, igazítottam, újra feltöltöttem, s minden a szokott módon a helyére került. Ekkor lettem egész biztos abban, hogy első alkalommal valami redőbe beszorult a ballon odabent, feltöltés közben. Nem akarok rajta sokat gondolkodni, hogy ez milyen sérüléseket okozott volna hosszú távon. A nővér később kérdezte, hogy rendben van-e a szonda, én pedig elmeséltem mit tettem, még elnézést is kértem (bár nem volt rá okom, de törekedtem volna a jó viszonyra). "Azt csinál a gyerekével, amit akar." Sokféle válaszra számítottam volna, akár arra is, hogy "köszönöm, hogy figyelt, legközelebb még jobban megnézem én is", de erre biztos nem. Úgy hangzott, mintha valami rosszat tettem volna, érezhetően meg is sértődött a nővér, miközben épp valami kellemetlenségtől óvtam meg Ödönt azzal, hogy figyeltem és korrigáltam.
S figyelni kell, mindig. Egyik nap futva kezembe nyomták az antibiotikumot. 4 ml-t 3 helyett. Nem mindegy, ugye? Kiverhettem volna a huppot, nem láttam értelmét. A nővér csak annyit válaszolt, miután tisztáztuk a pontos adagolást, hogy "felszívta az üvegből, és kicsit több lett". ?!? S attól ez rendben lenne? Nem véletlen, hogy ml-re pontosan írták ki a gyógyszereket.
Nem tévedhetetlenséget várok, csak annyit kérek, hogy azt a nagy mellényt vessék már le a kórházi dolgozók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése