Nem volt egyszerű dolga eddig, és még érvényes, hogy "csapataink harcban állnak" (ahogy kedves ismerősünk fogalmazott találóan a maga helyzetére utalva).
Két hónapos korától fogva fokozatosan derült ki táplálkozási nehézsége és vészes öklendezése (refluxa...), kapott orrszondát (3 hónapig), 5 hónaposan műtétileg gasztrosztómát alakítottak ki és fundoplikálták, 7 hónaposan rekeszsérvműtéte volt. Bár megműtötték, a kényszeres öklendezése nem szűnt, sőt általában az volt az érzésünk, hogy egy tűzhányó fortyog benne, aminek a száját beszűkítették. S ha sokat sírsz amiatt, hogy egy ilyen megerőltető öklendezés előtt/közben/után vagy, az mindenféle fejlődésben és haladásban alapvetően akadályoz.
A műtét utáni első naptól fogva kétségbeejtő volt ez a helyzet, de sajnos eleinte egy legyintéssel elintézték, mondván "majd megtanulja lenyelni a nyálát". 11 hónaposan végül orvos és intézményváltás (és alternatív terápia) révén sikerült kikecmeregni ebből a szörnyű állapotból, legalábbis úgy tűnik. De ez is furcsa helyzet, mert lassan két hete köhög mindkét gyerekem (a kórházból hoztuk haza a vírust), és ez Ödönt egyértelműen jobban igénybe veszi, sőt néha ismét visszajön az étel. Sose tudhatom biztosan, hányadán állunk. De az a régi akár 3 percig is tartó, mindent összerántó öklendezés megszűnt, azt hiszem. S ez már jó hír!
Tud mosolyogni, kacagni, tárgyakért nyúlni (amennyire a rossz izomtónusok épp engedik), rövidebb ideig emelni a fejét hason, oldalt- és átfordulni (hátáról hasra). Fejlesztésekre és további vizsgálatokra járunk.
Sokat lehetne az orvosi mizériákról mesélni, most csak egy komikus helyzetet hadd említsek:
adott az egyik kórház gasztroenterológusa, aki nyilván tudja a szakmáját. Adott a másik intézmény sebésze, akit szeretünk, s akinél szintén bízunk abban, hogy érti a szakmáját. Adott egy jónak, részletesnek mondható ún. "felső passage" felvétel (=nyeletéses röntgen, azaz kontrasztanyagot nyeletnek a pácienssel, s ez a sorozatos röntgenfelvételen kirajzolja a nyelőcső, gyomorszáj, gyomor, vékonybél képét, mozgását, az anyag továbbhaladásának menetét; esetünkben ez az anyag szondán keresztül juttatható be). És ekkor az egyik doktor szerint túl szűk gyomorszáj, a nyelőcső alsó harmadában tágulat van, míg a másik úgy látja, hogy minden rendben, de a g.tubus ballonja nagy és osztja a gyomrot. Kicsit se értenek egyet ők, mi szülők pedig csak nézünk, mint Rozi a moziban, mert persze mi nem értünk a röntgenkép értelmezéséhez, nem szállhatunk be a vitába. Marad az egynapos sírás és a nevetés a továbbiakban, s persze a fejlesztés és a hit abban, hogy a fiunk egyenesbe jön.
Nem tudjuk, hogy pontosan mikor, de rendben jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése