Reggel, ma, szép karácsony reggel korábban felébredtem, azzal az álommal, hogy Ödön kórházban van, ugyanúgy nincs vele kontakt, bejárok hozzá, a lábamra rá tudom állítani, ha fektében a mellkasomhoz támasztom a lábait, el tud rugaszkodni (hajlított térdből nyújtani tud). És közben álmomban is tudom, hogy eltemettük már, de akkor hogyan is van ez? Egy álomlátó, egy buddhista, egy pszichológus, egy keresztény pap egészen másképp reagálna egy ilyen képtelen álomképre. Nem láttam az arcát álmomban. Ha újjászületett, és máshol van, akkor már nem felém kommunikál, de képes megcsinálni a fentieket (amelyeket sokkal részlegesebben produkált régebben) - hát ez ugrott be az imént nekem.
Kérdezte a pszichológus az elején (nov.9-én voltam először nála, de annyiszor felmerül a múlt tanév végén is, más okból, hogy jó lenne menni), hogy hogy érzem, hol van most Ödön. Őszintén annyit tudtam mondani, hogy fogalmam sincs. Egyránt el tudom képzelni, hogy a Mennybe ment, és azt is, hogy szerető, kedves családba született újra. Annyit vezekelt, őszintén kívántam neki, ha újjászületik, hadd legyen teljes birtokában az emberi képességeknek, teljesedjen ki.
Élünk vele, kísérletezünk,orvoshoz, fejlesztésekre járunk számtalanszor, és tapasztalunk. Leírok belőle ezt-azt, hátha még egyszer valakinek érdekes/hasznos lesz.
