Bújj, bújj....

Ülök a buszon, s  valami miatt eszembe jut úgy a "Bújj, bújj zöld ág", hogy hozzá gondoltam az ujjrendet is.

S persze hogy beugrik 2017 januárja. Intenzív osztály, élete első műtéten kívüli lélegeztetése. Akkor érintettem a kis ujjait mély álmában úgy, mintha zongorázná a dalt, miközben énekeltem neki.
Az oviban a köszöntő körön ez volt az ő dala. Épp azért,mert babakorában ezzel szinte mindig meg tudtam nyugtatni.

És akkor,azután  még vissza tudott jönni kacagni. Nyáron, ősszel már nem esett jól neki az érintés, csak a gipsz utáni 1-2 napon, néha egy picit  énekelve át lehetett mozgatni.

Ennyi elég is az emlékeztető könnyezéshez mára.